Koronavírus – fegyelmezettség – felejtés

Koronavírus – fegyelmezettség – felejtés

Ma felhívtam édesapámat telefonon. Őszinte leszek, nem voltam kedves és megértő, szófogadó gyermek. Miért?

Édesapám unatkozik 4 napja van otthon. 1-2 hétig tartott, hogy rávegyük ne menjen el vásárolni, mert veszélyes. Egy 63 négyzetméteres panel lakásban sinylődik a Pécsi Egyetem és kollégiumainak közvetlen közelében. Úgy döntött elege van a bezártságból és kimegy a kertbe. Ha szárnyai lennének támogatnám, mert a harmadik emeleti erkélyről csak pár szárnycsapás és a Mecsek oldalban lévő kertben lenne. Viszont nincs szárnya és a gerincsérve miatt nagyon nehezen jár, így liftbe kell szállnia, tömegközlekedésre kell üllnie. Vagy beülhet az autójába is, de krónikus betegségei miatt elvették a jogosítványát – igaz nem az autóját -. Szóval mindenképpen veszélyezteti magát.

Nem voltam kedves.

Elmondtam, elkiabáltam neki, hogy az én nagyszüleimet még a világháborúba hívták harcolni és a többség ment is. Nagypapám megjárta a don kanyart és nagy szerencsénkre hazajött onnan. Mások a haláltáborokba mentek vagy a gulágra és tudtam példákat is mondani, mert mindanyiunk családjában van ilyen történet. Jegyre adták a kenyeret, éheztek, bombáztak, nem hetekig, hónapokig, hanem évekig.

Szóval mi olyan nehéz azon, hogy a 65 évnél idősebbek maradjanak otthon? Összkomfort van. Kalács is van vajjal és lekvárral, de még libamáj is.

Az üzletben ahova vásárolni mentem, egy fiatal lány azt mondta valakinek telefonon, most legalább megtudom milyen volt a háborúban. Nem, nem tudod. A háborúban nem volt üdítő, meg csoki, nem választhattál, hogy milyen illatú öblítőt viszel. Ott semmi nem volt. Ezt a mai ember elképzelni sem tudja. Itt most átmenetileg nem tudják feltölteni a polcokat, a legrosszabb esetben vissza kell jönni holnap. Szóval nagyon messze van ez a háborútól. Nehezebb otthonról tanulni, mondta. Nem olyan régen még mindenki otthonról tanult, ha egyáltalán tehette. Most ugye kötelező, hol vagyunk már attól, amikor kiváltságnak gondolták és bármit megadtak azért, hogy legalább egy gyermek tanulhasson a családban, mennyi áldozattal járt ez.

Ez a járvány és a kényszerű elcsendesedés alkalmat ad arra, hogy végig gondoljuk mi mindenért lehetünk hálásak.

Addig pedig egyszerűen tenni kell a dolgunkat.

Európában vagyunk és nem Ázsiában, ott jobban megy a fegyelmezettség. Mi magyarok lázadó nép vagyunk és értéknek tartjuk a leleményességünket is. Amiben van igazság, hiszen minden viselkedés jó valamilyen helyzetben, de most jobb lenne, ha fegyelmezettek lennénk és pár hónap múlva a feálláshoz jól jön majd a leleménnyességünk is.

Most járvány vészhelyzet van. Ha tetszik, ha nem most a hadvezér mondja meg, hogy ki mit tegyen. Mint a filmekben vannak a főtisztek, ez az operatív törzs, ők vázolják a helyzetet a lehetséges forgatókönyveket és a hadvezér dönt.

Egy háborúban, járványban, vészhelyzetben nincs demokrácia. Nem lehet. A demokrácia nagyon jó béke időben, időigényes, mindenki véleményét meg kell hallgatni, egyeztetni, pro és kontra érveket hozni és meggyőzni a másikat. No erre most se idő, se energia. Egy műtőben soha nem lesz demokrácia, ez nem azt jelenti, hogy nem lehet észrevételt tenni, de azt igen, hogy azt kell tenni amit a műtétet vezető orvos dönt.

Miről döntött járványügyi vészhelyzetben az operatív törzs javaslatára a miniszterelnök?

A nagy többségnek otthon kell maradni és otthonról tanulni, dolgozni. Mindenkinek van egy elég hosszú listája arról, hogy mi mindent kell megcsinálni ha majd lesz rá időm. Hát most van. Irány a konyhába, kamrába kiszedni a tányérokat, letörölgetni a polcokat, a ruhásszekrénybe is jól jön a rendrakás. Itt az ideje kiválogatni mi az amit még használhatunk, mit adunk keritatív szervezetnek és mi az ami szemét. Jó testmozgás a tavaszi nagytakarítás is. Itt az ideje az ablak tisztításnak, a kanapék elhúzásának és mögötte is feltörölni. Nem kell egyszerre elvégezni minden munkát elég 1-2 órát evvel tölteni, aztán kézbe lehet venni azokat a könyveket, amire már évek óta nem volt idő. El lehet gondolkozni azon is, hogy mit tegyünk ha ez az egész véget ér.

Nagyon remélem, hogy nyáron amikor egy parkban vagy egy teraszon ülünk egy nagyobb társasággal hálásak leszünk, hogy végre együtt lehetünk.

Nagyon remélem, hosszú ideig megbecsüljük a szabadságunkat.

Nagyon remélem, hálát adunk a munkáltatónknak, hogy van munkánk és tudunk dolgozni.

Nagyon remélem, hálát adunk a pedagógusoknak a munkájukért.

Nagyon remélem, nem beszólunk, hanem tisztellettel nézünk a bolti eladókra.

Nagyon remélem, sokkal jobban megbecsüljük az egészségügyi dolgozók áldozatos munkáját.

Nagyon remélem, sokunk szüleivel és nagyszüleivel együtt sétálhatunk a parkban és amikor valami csip-csup apróságon bosszankodunk, pár másodperc után rájövünk, hogy milyen jó dolgunk van.

Nagyon remélem az emberség, az összefogás, a tudatosság, a figyelem, a szeretet sokáig változatlan erővel köztünk marad majd.